DE ÉN NEM EZT ÁLMODTAM MEG!!

Sokunk jutott el már egy olyan szakaszhoz életében, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elterveztük. Úgy érezzük megtettünk mindent, minden tőlünk telhetőt, dolgoztunk kívül, dolgoztunk belül, hogy az általunk elképzelt álom megvalósuljon, de mégsem sikerült. És mi ilyenkor az általános reakció, legtöbb esetben?

Csalódottság („már megint nem sikerült, pedig én tényleg mindent megtettem”), tehetetlen düh („ha ennyit teszek, fáradozok, miért nem sikerül, miért mindig az akadályokat kapom”) bezárkózás („én ennyit érek, senki nem támogat, nem szeret”), fájdalom, („egy újabb kudarc”), feladás („én ezt nem csinálom tovább, elfáradtam, a jelek is azt mutatják, hogy nincs értelme””), önigazolás („biztos nem ez az én utam”), rohanok máshova („majd ez biztos megadja nekem az eredményt”) és így tovább…

Biztos, hogy csak ilyen szemmel lehet ránézni egy ilyen helyzetre? Vagy él Bennünk egy rész, amely azt mondja, „ne add fel”, ez a hited és a kitartásod próbája. A hitedé, hogy magadat nehézségek, megpróbáltatások, kudarcnak tűnő helyzetek közepette is értékesnek tartod, a hitedé, hogy amit teszel, annak értelmében, leendő gyümölcsében bízol, a hitedé, hogy bármi is történik, az valójában a javadat szolgálja, csak épp most kis ember nézőpontunkból a magasabb összefüggésekre nem látunk rá, legfeljebb, ha majd visszanézünk az elmúlt eseményekre, azok jelentőségére és összefüggéseire, a hitedé, hogy az álmaid megvalósulhatnak…

Kitartasz-e? Így, most, hogy „nem sikerül” élményed van. Vagy egyből jön a sértődés a világra, önmagadra, a segítőidre, hogy nem ért semmit az eddigi munka és kútba dobva az eddigieket, felhagysz mindennel, nem becsülve az eddigi befektetésed, az eddigi hited. Kitartasz-e, és elfogadod, hogy van az életnek olyan része, amikor nincs flow érzésed, hogy ez is része a világnak? Hogy a nehézségek arra vannak, hogy tanítsanak, tereljenek? Ha megszületik a megálmodott kapcsolat és lesz olyan része, amikor ugyanilyen részhez érsz, amikor úgy érzed, én nem ezt álmodtam meg, akkor kiszaladsz, kimenekülsz, áthárítod a felelősséget a másikra?

Hiszünk-e az álmainkban, önmagunkban a viszontagságnak, egyedül hagyottságnak, cserben hagyottságnak tűnő helyzetekben is, vagy álmaink ereje, csodája, stabilitása az ideális körülményektől és nem önmagunktól függ?
Amikor egy anya kisbabát vár, ő is sok nehézséget vállal, de tudja, hogy idővel egy csoda születik…
Higgy a saját álmod és csodád megszületésében és légy türelmes, hagyd, hogy beérjenek a dolgok!